Augusztus elején ismeretlen tettesek betörtek az alsószeli óvodába, és komoly károkat okoztak: újonnan beszerzett didaktikus játékok tartozékait tulajdonították el. Az elkövetők mindeddig nem kerültek rendőrkézre. A betöréssel és a rongálással okozott kár 2700 euróra tehető. Seres Lajos polgármester elmondta, a 2700 euró nem túl nagy összeg, de az árvízi károk elhárítása miatt most nem tudnak ennyit sem felszabadítani a hiányzó eszközök pótlására, hiszen a megrongálódott kazánok cseréje, a festés, javítások felemésztik a tartalékokat. A hiányzó műszaki eszközökre pedig az óvoda magyar és szlovák osztályában is égető szükség van. 
 
Alsószeli község polgármesteri hivatala, a pozsonyi székhelyű ANIMA  Társaság, valamint az alsószeli művelődési ház
2010. október 17-én 16.30-tól
JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYT
szerveznek, amelynek bevétele az óvoda magyar és szlovák nevelési nyelvű osztályaiból eltulajdonított, a modern oktatásban nélkülözhetetlen eszközök pótlására szolgál.
 

      

 

A rendezvény programja:
Egy kismalac sorsa. Matrka Simon díjnyeres rajzfilmjének vetítése
Seres Lajos polgármester úr köszöntője
az Expired Passport zenekar koncertje
a Csak Van zenekar koncertje
(Bővebben róluk: www.zene.sk)
Műsorvezetők: Pukkai Judit és Haraszti Mária
A program szüneteiben árverés:
Nagy József festőművész ajánlotta fel képeit a jótékonysági árverés céljaira.
Dolán György, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága elnökének vászna is kalapács alá kerül.
Pukkai Judit gyöngyfűzési technikával készült ékszerkészletet bocsát árverésre. 
 
 Bíró Szabolcs Sub Rosa c. új regényének példányait kínálja fel.
Értékes képzőművészeti albumok, színes mesekönyvek sora is gazdára vár.
Mély tisztelettel várjuk Önöket jótékonysági rendezvényünkre! 
 


A szervezők várják további alkotók műveit, felajánlásait,illetve adományait az alábbi számlára: Számlatulajdonos: Obec Dolné Saliby * Számlaszám: 9132122/5200 * VS: 2010 – KS: 0558 – ŠS: charita   


Médiapartnereink:
AnimaPortál, Carissimi, FelvidékMa, Katedra, Pátria, STV, TASR, Új Szó online, Vasárnap…
Támogatóink:
Mészáros Alajos EP képviselő,  AB-ART kiadó, Lilium Aurum kiadó, MEDIAN kiadó   


POZVÁNKA    


Začiatkom augusta sa neznámi páchatelia  vlámali do materskej školy v Dolných Salibách a napáchali značné škody: odcudzili technické súčasti nového didaktického balíka. Páchatelia dosiaľ neboli odhalení. Vlámaním a odcudzením vecí spôsobili škodu 2700 eur.  Starosta Lajos Seres v médiách vyhlásil, že táto škoda by nebola nenahraditeľná, keby kvôli povodniam, obec nemala značné nečakané a súrne výdavky. Výmena zničených kotlov, maľovanie a opravy vyčerpali finančné zásoby obce.    



Úrad starostu obce Dolné Saliby, bratislavský Spolok ANIMA a kultúrny dom v Dolných Salibách s úctou Vás pozývajú na DOBROČINNÉ PODUJATIE, ktoré sa koná 17. októbra 2010 o 16.30. Výťažok z charitatívnej akcie má slúžiť na dokúpenie odcudzenej techniky pre škôlky s výchovným jazykom slovenským aj maďarským.
Program podujatia:
Osud prasiatka. Premietanie kresleného filmu Šimona Matrku
Príhovor pána starostu Lajosa Seresa
Koncert skupiny Expired Passport
Koncert skupiny Csak Van
Moderátori: Judit Pukkai a Mária Harasztiová
Počas prestávok programu aukcia:
Grafické listy a tempery akad. maliara Jozefa Nagya
Dielo akad. maliara Juraja Dolána
Šperkový set Judity Pukkai
Kúpou výtvarných albumov Daniela Brunovského, Júliusa Bartu, Juraja Dolána a množstva rozprávkových kníh potešíte seba a tiež priespejete na charitu.
S úctou Vás pozývame na našu charitatívnu akciu!   


 


Organizátori čakajú na ďalšie ponuky diel a finančné príspevky na účet: Majiteľ účtu: Obec Dolné Saliby Číslo účtu: 9132122/5200 * VS: 2010 – KS: 0558 – ŠS: charita   


Mediálni partneri:
AnimaPortál, Carissimi, FelvidékMa, Katedra, Pátria, STV, TASR, Új Szó online, Vasárnap…
Sponzori:
Alajos Mészáros, poslanec EP,  Vydavateľstvá AB-ART , Lilium Aurum, MEDIAN…