„Amiről e szótárban értekezem, az az én életem. Akikről beszélek, benne, a szeretteim. Mindegyiküket nagyon szeretem. Még ha utálom is – vallja a szerző az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjat nyert könyvéről, s már e pár sorból is sejthető: nem átlagos alkotásról van szó. A Családszótár valóban a pályázatra beérkezett közel háromszáz mű egyik legkülönlegesebbje  részben szótár-formája, de mindenekelőtt kíméletlenülmegkapóan őszinte hangvétele miatt. Olyan mű ez, amelyet lehetetlen semleges szemlélőként kezelni. Érdekes és felkavaró, az emberi lélek mélyébe hatoló írás, s ha netalán az olvasó helyenként vitatkozna is a látás- és láttatásmódjával, a könyv letételekor elismerően nyugtázza, hogy a szerző nagyszerű munkát végzett. Súlyos mondatokat írt, ahogyan eleve tervezte, ezáltal szokatlan formájú regénye is (faj)súlyossá vált.”


Bence Erika

Bence Erika

1967-ben született a szerbiai Vajdaságban, az Újvidéki Egyetemen szerzett oklevelet és magiszteri fokozatot. Ma is a Vajdaságban él. Irodalomtörténeti tanulmányok szerzőjeként, kritikusként mindenekelőtt a XIX. századi és a vajdasági magyar irodalom tartozik érdeklődési körébe. A Létünk című társadalmi, tudományos és kulturális folyóirat főszerkesztője.
Egyik méltatója szerint korábbi írásaiban is külön hangsúllyal tárgyalta a női életelvnek a lét különböző területein való megnyilvánulását, azt a kérdéskört, amit meg nem értő könnyelműséggel sokan egyszerűen a feminizmus fogalma alá söpörnek. Egy nőírókról megjelent könyv általa írt recenziója hatalmas vitát kavart, és aligha marad visszhang nélkül ez a kötet, amelyet az olvasó most tart a kezében. Eddigi kötetei (Könyvkereskedés, 1997, Szemközt a művel, 1999. Tanulmányok, esszék, kritikák) Szabadkán jelentek meg, nagyon sok tanulmánya látott napvilágot különböző magyarországi és vajdasági folyóiratokban.