Vizakirályság

1 hozzászólás


Csepy Piroska pedagógus egy újabbkori történetet olvas fel, amely szorosan kötődik a beszélgetésnek helyet adó művelődési ház múltjához...


Varga Frigyes könyvét dedikálja a regényben is szereplő egykori diákoknak, munkatársaknak. Polák László polgármester ezúttal is a lakosok gondjait hallgatja figyelmesen

Vízimanókról, haltündérekről és óriási nagy, egykor volt vizákról is szó esett 2010. szeptember 23-án, csütörtökön 15:30-tól az apácaszakállasi művelődési házban, ahová Varga Frigyes pedagógus, író várta új könyvének bemutatójára barátait, volt tanítványait, érdeklődő fiatal olvasóit.

A képzeletet megmozgató történetek nyomán felidéződik és megteremtődik az egykor volt gazdag vizakirályság mesés kezdete… Ám a regény sokkal több a térség fejlődését, történetét is bemutató történetsornál: a személyes történelem alkotja a könyv gerincét. A gondolatokban és kalandokban gazdag Szákállás az ekecsi Nap alatt c. kötetet idén jelent meg a pozsonyi MEDIAN kiadó gondozásában. A könyv érdekessége, hogy az önéletrajzi indíttatású regény kerettörténetébe a két, mára egy közigazgatási egységet alkotó falu – Apácaszakállas és Ekecs – történetét felölelő eredetmondákat, meséket, történelmi adatokat, dokumentumokat, eseményeket sző a szerző, időrendi sorrendben. E történetek által a honfoglalástól a II. világháború utáni évekig nyomon követhető a községek, illetve a tágabb szülőföld, a Csallóköz és részben Mátyusföld története is. Gazdag forrásanyag és tanulságos korkép.

Az apácaszakállasi művelődési ház kitett magáért: Krastenics Sarolta pedagógusés református kántor először is egy a falu múltjához kötődő szívszorító történetet olvasott föl: a szomorú szerelem emlékét egy szép újballada is őrzi. Ez a ballada fel is hangzott a nyugdíjasklub énekeseinek előadásában, Vörös Árpád citerakíséretével. Polák László polgármester, aki maga is pedagógus, feleségével, Polák Csilla néprajzos-pedagógussal közösen szorgoskodtak évek óta azon, hogy Varga Frigyes múltat őrző és feltáró regénye napvilágot láthasson. Polák László elmesélte a tanító úrhoz fűződő emlékeit, majd a résztvevőkkel közösen felidézte a falu egykori életének részleteit. Kérte a falu lakóit, hogy kutassák fel a még bújkáló írásos és képi emlékeket, hogy azokat a falu történetét feldolgozó és kiadásra váró gyűjtemények által megőrizhessék az utókor számára.

Végül Csepy Piroska, a Csemadok elnöknője, pedagógus olvasott fel egy újabbkori történetet. Sok kérdés hangzott el: iskolaalapításról, árvízről, kultúráról; mit szépített meg az emlékezet; vajon a papírra vetett sorokat, szereplőket jól ismerték-e fel az egykori résztvevők? A kedves és emlékezetes délután szervezője, Gazsó Petronella is elégedetten nyugtázhatta, hogy a közönség valószínűleg a következő beszélgetésre is elmegy a társközség, Ekecs művelődési házába október 14-én…

Jobbról: Varga Irén, a művelődési otthon igazgatónője, Smola Györgyi illusztrátor és Varga Frigyes

Kérdések és válaszok

A ballada előadása citerakísérettel most sem maradt el

Az ekecsi találkozó közönsége

Varga Frigyes dedikál

{ 1 comment… read it below or add one }

Gabriel Tóth április 29, 2017

Leave a Comment