kiadó és produceri iroda

Hónap: 2013 március

Bemutatjuk Haraszti Máriát

Haraszti Mária a lexikonszócikkek szerint író, költő és lemezkiadó, műfordító, valamint producer. Ismert felvidéki közéleti szereplő, mégis kevéssé ismerjük sokrétű munkáját.

Alsószeliben született, de gyermekkora óta Pozsonyban él. A Duna utcai alapiskola, majd a gimnázium diákja volt. Ezt követően a Komenský Egyetem Bölcsészkarán magyar–orosz tanári diplomát és mesterfokozatot szerzett. Első munkahelye a Madách Lap- és Könyvkiadó korrektori osztálya lett, majd az Irodalmi Szemle folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Azután a pozsonyi Rádió Magyar Adásának szerkesztő- riportere lett. Közben MEDIAN néven céget alapított, ezzel párhuzamosan az AB-ART kiadó művészeti igazgatójaként, illetve a Szőrös Kő főszerkesztőjeként dolgozott. 2002-ben megalapította az ANIMA Társaságot, és kezdeményezője lett a Mikola Anikó-díjnak is. Foglalkozott népdalénekléssel, szerepelt irodalmi színpadi összeállításokban, színjátszó csoportokat szervezett és rendezett. Eddig 10 saját könyv szerzőjeként ismerhetjük, de szerepelt több antológiában, folyóiratokban is. Mostanság a produceri munka áll legközelebb a szívéhez.

Keressen bennünket a Facebookon is

Talán gyorsabban megtalálhatók programjaink.

Mások is meg tudják találni benne önmagukat

Az alábbi mondattal foglalta össze első verseskötete bemutatójának esszenciáját Bárdos Kinga: „Nagyon jó érzés, hogy mások is meg tudják találni benne önmagukat.” Első, „Átutazoo” című, verseket és fotókat tartalmazó kötetét otthon, Szencen mutatta be először (MEDIAN, Pozsony 2013). A bemutatóról készült film.

Paripám csodaszép – Pejkó-találkozó Alsószeliben

Alsószeli Pejkó-találkozóTalálkozó az egykori Duna Menti Tavasz-győztes alsószeli Pejkó Színpad mára felnőtt tagjaival és cseperedő csemetéivel 2013. március 22-én. Beszélgetünk majd arról a szövegkönyvről is, amely az általuk és nekik készült darabokat tartalmazza…

A köbüki, a bor meg 1848

Haraszthy Ágoston

Néztem az előbb az Ágoston köbükiről szóló filmet az M1-en. (Hallani alig hallottam, két hete fúrják a házat folyamatosan, két éve időnként, a zajártalom köbös.) Arról, aki kitántorgott Ámerikába, azután 1857-ben megalapozta Kaliforniában a… szőlőkultúrát. A Buena Vista Winery ma is él és virul: Ágoston köbükit meg közben elnyelte egy alig-aligátor Nicaraguában, ahová mérgében továbbtántorgott, miután megvádolták, hogy pénzverés közben csent a 48-as tábornokok aranyából… Igaz, az akkori NCIS bebizonyította, hogy anyag nem veszett el, csak átalakult: a vegyi eljárás során a hevítéstől elpárolgott… Vagyis Ágoston köbüki elfüstölte az aranyat. Aztán hogy miért nem dohányzik senki a családban…

Szóval: a családi legendárium számon tartotta, volt, akinek sikerült is eljutnia a nevét őrző intézményekbe, virágot helyezni a szobra lábához. Mi meg, késő utódok, csak örvendezünk, ha hallunk róla néha. S bár az egyik borászatban megígérték, hogy minden új évjáratból küldenek kóstolót, valahogy az meg útközben megy füstbe… így isszuk a hazait, ha éppen kedvünk szottyan… 🙂

http://www.foodandwine.hu/2009/05/27/haraszthy-agoston-1812-1869/

Bárdos Kinga Átutazoóban

Atutazoo

2013. március 17-én 17 órától a szenci Városi Művelődési Központ Labirintus Galériájában bemutatkozik Bárdos Kinga, akinek nemrég jelent meg első, verseket és fotókat tartalmazó kötete.

Fotók az eseményről.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén