Haraszti Mária: Nosztalgia

1 hozzászólás

in Lapozgató

– Veled nem is lehetne lopva szeretkezni – szólt a férfi, ahogy ott mentek, kipp-kopp, kipp-kopp, a nyár reggeli köves úton –, olyan az orgazmusod.

„Miért kéne lopva? Hisz egymáshoz tartozunk, nem?” – gondolta a lány.

– Azért csuktad be az ablakot? – ennyit kérdezett csak, bár úgyis tudta a választ. Nem nézett a férfire, az utat figyelte a lába alatt – egy kissé szégyenkezett, egy kissé büszke is volt.

– Azért.

– Pedig az a kapusfülke nincs is olyan közel.

– Ebben az utcában éjszaka mindent hallani, mert rettentő a csönd. És tudod, hogy fülelnek…

„Tudom – gondolta a lány. – De nem bírom már ezt a bujkálást, megőrjít. Szeretnék veled kézenfogva menni az utcán, ahogy amott, a másik városban, és szeretnék…

– Sietnünk kell, már így is elkéstem.

A lány megszaporázta lépteit, és beszélni kezdett valami hétköznapi és cseppet sem fontos dologról, nagy hévvel, hogy elhessintse kellemetlen érzéseit.

– Ne gesztikulálj! – szólt rá a férfi.

– Gesztikulálok? Nem vettem észre – mondta a lány, és belül oszloppá nőtt benne a kétségbeesés. „Ha tudnám, hogy más nőnek milyen az orgazmusa, de sose akarsz erről beszélni. Csak annyit mondtál: »Ilyen nőm még nem is volt, akinek ilyen az orgazmusa.« De milyen az az ilyen?! Jó-e vagy rossz, mármint számodra. Igen, kedvesem, tudom, hogy hangos vagyok, mert néha, mikor föleszmélek, majd megsüketülök magamtól. Fogjam be a számat, vagy mit tegyek?” – akarta kérdezni, de csak rámosolygott egy ismerősre, akit a férfi üdvözölt. – „Emlékszel, amikor… – akarta kérdezni, de aztán megint nem szólt. – Azt mondaná, érzelgős vagyok” – gondolta elkeseredetten.

– Délben érted jövök – mondta a férfi. – Elmegyünk ebédelni.

– Jó – mondta a lány, és hálásan mosolygott a férfira. – Várlak.

– De hisz oly kevés elég lenne ahhoz, hogy meg tudjon téged tartani. A szerelmedet – mondta Erzsók. – Csak jó kell legyen hozzád, és te bármit megteszel érte, látom. És ez semmibe se kerülne neki.

„Ő jó – gondolta a lány. – És türelmes. És kitartó. Kitartóbb nálam. Hányszor föladtam volna, megfutamodtam volna már rég, d eő mindig, mindig meg tud győzni. Szeretem.”

– Szeretsz-e? Miért szeretsz? – játszott a férfi.

– Mert olyan randa dög vagy – bújt hozzá a lány.

– Randa dog? Undog? – és megcsókolta.

– Irigyellek, hogy te megkérdezheted tőlem – mondta később a lány. – Én nem merlek kérdezni.

– Miért? – kérdezte a férfi. A lány csipetnyi félelmet érzett a hangjában. – Mert nem vagyok beléd szerelmes? Én szeretlek, kicsikém, és ez sokkal tartósabb, mint a szerelem.

„Megértem én – gondolta a lány. — Tudom, hogy igazad van, de ez az egész olyan szörnyen racionálisnak hat. Olyan jó lenne, ha szenvedélyesen szeretnél, ha majd megvesznél értem, ha érezném, hogy kívánsz, ha…”

– Félek – suttogta.

A férfi ideges lett.

– Volt rá elég időd, hogy ezerszer is meggondold. Ha nem akarod, mondjad, de ne csináld azt, hogy a célegyenesben visszakozol…

„Az orvos is azt mondta: volt ideje meggondolni. Ha elhatározta magát, akkor most már ne sírjon – villant a lány agyába. – Mert akkor veled mi lesz? – törölte a másik gondolat. – Te erre a lapra tettél fel mindent… De miért éppen én? Miért velem? Szeret-e, vagy csak eszköz vagyok…” – sírt.

„Megint sír – gondolta a férfi. Jó neki. Minden csepp könnye nekem egy tüske…”

– Jó neked, ha sírsz?

A lány bólintott.

– Megkönnyebbülsz?

– Igen – suttogta.

– Én nem tudok sírni. Bár tudnék. Neked jó, kisírod magad. Bennem meg ott marad a tüske, sokáig, nagyon sokáig…

„Megint hülye vagy – szidta magát a lány. – Mimóza. Mintha csak te lennél a világon. Értsd meg. Ideges. Beteg. Neked könnyű: te hazamehetsz, és azt teszel, amit akarsz. De ő? Megfullad, elmerül, ha elengeded…”

Két ujjával megcsippentette a férfi mellét.

– Hopp! Most kihúztam – mosolygott rá. Megölelte.

– Te gyermek – mosolyodott el a férfi. Kissé megkönnyebbült, de a keserűség ott maradt a szája szögletén.

„Másrészt meg – robogtak tovább a lány gondolatai – te itt éled a világod, ki tudja, kikkel… ha belegondolok, kiráz a hideg.”

{ 1 comment… read it below or add one }

Nóra október 20, 2010

Leave a Comment

Previous post:

Next post: