kiadó és produceri iroda

Kategória: Jelenések 3 / 4 oldal

akciók, bemutatók, rendezvények

Szakállason a Szákállás…

Varga Frigyes dedikálja könyvét



Varga Frigyes „Szákállás az ekecsi Nap alatt” című, frissen megjelent regényét mutatták be az olvasóknak 2010. augusztus 14-én, szombaton a református templom kertjében szervezett gazdag programot kínáló Családi Nap keretében Apácaszakállason. A könyv érdekessége, hogy az önéletrajzi indíttatású regény kerettörténetébe a két, mára egy közigazgatási egységet alkotó falu – Apácaszakállas és Ekecs – történetét felölelõ eredetmondákat, meséket, történelmi adatokat, eseményeket szõ a szerzõ, idõrendi sorrendben. E történetek által a honfoglalástól a II. világháború utáni évekig nyomon követhetõ a községek, illetve a tágabb szülõföld, a Csallóköz és részben Mátyusföld története is. Gazdag forrásanyag és tanulságos korkép. A következõ találkozóra októberben kerül sor az ekecsi művelõdési házban, ahol beszélgetésre is alkalom nyílik.
Sajtó: http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=23821&Itemid=46



A Kiskakas újra a DMT győztese…


A 2010-es Duna Menti Tavaszon  fõdíjat kapott a tornaljai Kincskeresõk Színjátszó Csoport A kiskakas gyémánt félkrajcárja c. színjátékkal, rendezte: Mészáros Piroska és Okos Zsuzsanna.
A hírek szerint én írtam, és a Csupa főszerep c. tavalyi kötetemből való a darab – ha igaz, hívjatok meg, gyerekek, szívesen megnézem és elbeszélgetek róla, ha nem az én darabom, hanem magatok dramatizáltátok, akkor is érdekel, sőt!… 🙂

(Forrás: http://www.tornalja.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=377 és Kamenár Éva)


Irodalmi Karavánnal a Vajdaságban

A Magyar Szó Üveggolyó melléklete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (www.vmmi.org) az Irodalmi Karaván című rendezvénysorozathoz fűződő irodalmi játékában hétfőnként adnak közre egy-egy szöveget, amelyet az Irodalmi Karaván aktuális vendégei állítanak össze (ebben a hónapban a pozsonyi Szőrös Kő munkatársai), és feltesznek egy kérdést is a szöveggel kapcsolatban. A játék résztvevőinek a kérdésre adott helyes választ kell elküldeniük a VMMI címére (24400 Zenta, Posta u. 18.), illetve a zangi@vmmi.org villámpostacímre Irodalmi Karaván megjelöléssel. Kérjük, a válaszolók tüntessék fel nevüket és pontos lakcímüket! Már egy kérdésre adott helyes válasszal is nyerhet bárki! A helyesen válaszolók között könyvcsomagokat sorsolunk ki!
Várjuk megfejtéseiket!

Irodalmi karaván a Vajdaságban

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet IRODALMI KARAVÁN című júniusi felolvasókörútjának vendégei az ungvári Együtt című irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat és a pozsonyi Szőrös Kő című irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat munkatársai. Vendégünk lesz a Felvidékről Balázs F. Attila író, költő, műfordító, szerkesztő, a Szőrös Kő kiadója, Haraszti Mária író, a lap volt főszerkesztője, előadóművész és Hudák Katalin költő, verséneklő, szerkesztő, továbbá Kárpátaljáról Dupka György költő, közíró, az Együtt felelős kiadója, igazgatója és Zubánics László író, szerkesztő. A FELOLVASÓKÖRÚT ÁLLOMÁSAI:

Június 16., szerda. Zenta, Bácsfeketehegy
16.00 óra Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
19.00 óra Bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár
Június 17., csütörtök. Zenta, Csóka
12.00 óra Zentai Gimnázium
17.00 óra A csókai Művelődési Ház előcsarnoka
19.00 óra Zentai Alkotóház
Június 18., péntek. Újvidék, Ada
10.00 óra Újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet, a Híd és a Létünk szerkesztősége
18.00 óra Adai Szarvas Gábor Könyvtár
Június 19., szombat. Nyugat-Bácska
10.00 óra Zombori Magyar Polgári Kaszinó
12.00 óra Bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
13.00 óra Apatin, Gombos, Bács, Bođani, Doroszló
Partnerszervezetünk a zEtna Kiadó
Társszervezőnk a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár és Feketics Művelődési Egyesület, a Zentai Gimnázium, a csókai Művelődési és
Oktatási Központ, a zentai Városi Könyvtár, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet, a zombori Magyar Polgári Kaszinó és Berta Ferenc Zsebszínház, valamint a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület

Szerzőink a 81. Ünnepi Könyvhéten I.

A 81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok június 3–7. között Budapesten, a Vörösmarty téren, kapcsolódó budapesti helyszíneken és félszáz vidéki városban, településen zajlottak. A pozsonyi MEDIAN kiadó szerzői, Nagy József, Bolemant Éva és Haraszti Mária a Vörösmarty téren dedikáltak június 5-én, szombaton a Xantusz könyvterjesztő vállalat könyvsátra előtt.

Szerzőink a 81. Ünnepi Könyvhéten II.

A könyvhét hangulata szombat délután

Kiadóink kötetei megtalálhatók a pultokon

Érdeklődők és dedikálók a könyvsátornál

Kiadóink kötetei a pulton

Szerzőink a 81. Ünnepi Könyvhéten III.

 

Bolemant Éva szerző, Haraszti Mária, a MEDIAN igazgatója és Balázs F. Attila, az AB-ART vezetője a szlovákiai magyar kiadók köteteit terjesztő Xantusz könyvkereskedelmi vállalat könyvsátra előtt a 2010. évi, 81. Ünnepi Könyvhéten, június 5-én, délután…


Az olvasókra való várakozás közben alkalom nyílik baráti beszélgetésre is

Színekről beszélgetve a színes kavalkádban

A térre nézve

Ismerősök találkozása a Vörösmarty tér forgatagában

Könyvbemutató Vásárúton

2009. május 22-én este Vásárúton a művelődési házban mutatta be a Vásárútért Polgári Társulás a helyi önkormányzattal közösen, a MEDIAN kiadó gondozásában megjelentetett „Gőbűgyöp meg pimpimpáré” c. kötetet, amely Vásárút nyelvjárásával és dűlőneveivel foglalkozik. A Teleki Mária és Pongrácz Flóra által összegyűjtött anyag a helyi nyelvhasználat húszévnyi kutatása nyomán született meg. A könyv az idei, 80. Ünnepi Könyvhét hivatalos listáján is szerepel, és remélhetőleg felkelti a szakmai közönség érdeklődését is. A könyvbemutató est tanulsága volt, hogy a közkedvelt pedagógus által összegyűjtött érdekes nyelvi kifejezések, fordulatok megőrzése, továbbvitele a helyi nyelvjárást még beszélők kötelessége, és a köznyelv elsajátítása mellett őrzendő és védendő a fiatalok számára is, hiszen cseppet sem „csúnya”, hanem több száz éves kifejezéseket őrzött meg számunkra az idő és a történelem nyomása ellenére.

Czibula Csaba bevezetője

A Vámbéry Irodalmi Kávéházban

Győry Attila készül a beszélgetésre, a háttérben Jarábik Gabriella, az est előadója

A hallgatóság egy része

A közönség

2010. május 13-án Dunaszerdahelyen mutattuk be az idei ünnepi könyvheti köteteinket családias és lendületes beszélgetés formájában, amelynek alaphangulatát Győry Attila író, a Családi Könyvklub vezetője adta meg. Jarábik Gabriella előadóművész Bolemant Éva POZSONYI ÉSZ-LELÉSEK és Haraszti Mária Maty Rógyina nagylábujja c. kötetéből olvasott fel részleteket.
Helyszín: Budapest Kávéház, Dunaszerdahely, Fő utca.
Fotók: © Nagy Erika

A Kultúra könyvesboltban

2009. december 18-án, pénteken 16 órától dedikálta POZSONYI ÉSZ-LELÉSEK című, frissen megjelent tárcakötetét BOLEMANT ÉVA a pozsonyi Kultúra Könyvesboltban. A kötet színes fotóit Bolemant László és Kövesdy Tamás készítették. Bolemant Éva „érzékenyen nyúl a témához, tapasztalatait rendkívül olvasmányos és tanulságos módon tárja az olvasók elé”.

Bolamant Éva dedikál

Ugyanekkor dedikáltathatták a gyerekek és szülők Haraszti Máriával az idei Ünnepi Könyvhétre napvilágot látott, CSUPA FŐSZEREP című, gyermekszínjátszók számára összeállított kötetét. A Csupa főszerep darabjai kevés díszlettel, sok mozgással, a szereplőkből megalkotott „kellékekkel” megoldható, a csoport létszámához alakítható dramatizált mesék, szerkesztett verses összeállítások, színpadi művek kisebbeknek és kamaszodóknak.

3 / 4 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén