Peéry Rezső: A KÖNYV ÉS A DIÁK

Nincs hozzászólás

in Kiadványok, Lapozgató

Minden más védőfegyvert kiütött a kezünkből a Könyörtelen Sors. De nemes tradícióképpen átöröklöttünk egy pajzsot. Ha felvértezzük magunkat vele, sérthetetlenek és győzhetetlenek leszünk, mint a sárkányvérben fürdött Hős. Ez a páncél a gyökeres, alapos, európai színvonalú műveltség és a szellemi kultúra: az igazi, egyetlen, nemes magyar hagyomány. A könyv az a forrás, amelyből a legkülönbözőbb távlatokat átfogó műveltséget beszerezhetjük. Mert a színpad – különösen a mi szegény, provinciális színpadjaink – ma még nem az, ami volt régen, nem Templom. A könyv és a diák, micsoda utópisztikus csengése van ennek! Mennyivel jobban illenék ma egymáshoz: a diák és [a] sport, vagy a film, vagy a bokszolás. Mert a könyv ott fekszik a diák asztalán elhagyottan, felvágatlan árvaságban: a diák elfeledte, hogy tegnap még hű barátja volt a könyv, vagy régen, amikor a Csittvári Krónikában bujdosott a szabad gondolat. Diákfiúk, a Terekről, az Utcákról térjetek vissza a könyvekhez is, az emberi műveltség kelyheihez, különben megint kint rekedünk a sötétben, kisvárosi romantikák fülledt levegőjében!
Schöpflin Aladár Petőfiről írt tanulmányában mondja el, milyen hatással voltak rá harmadikos gimnazista korában Petőfi versei. Az iskolában tanultak a költőről, de Petőfi szellemével, a költészet első, izgató nagy élményével csak akkor találkozott, mikor egy tündöklő május délutánon a pozsonyi liget zúgó nyárfái alatt felütötte azt a bizonyos zöldkötésű Petőfi-kötetet és sohasem ismert gyönyörűséggel ivott a költészet tiszta vizéből. Ilyen édes gyönyörűséggel olvastam első gimnazista koromban Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk-ját, őszi estéken, mikor a szél zörgött és az elhagyott grundról álmodoztam, ahová a könyörtelen kőművesek becipelték állványaikat, míg a szegény kis Nemecsek nyomorúságos kis betegszobájában hősi halált hal érte. Azt szeretném megkérdezni a diákfiúktól: a mai ordító, filmkígyós, rádiós világban leheveredtek-e már a fűbe, vagy leültek-e íróasztalukhoz, hogy átéljék, átszenvedjék, átérezzék Petőfi vagy Ady költészetét, és attól a másodikostól megkérdezném, hogy könnyezett-e A Pál utcai fiúk történetén? Kíváncsi vagyok: vannak-e otthon dédelgetett könyveik, amelyeket úgy szeretnek és forgatnak, mint a Szerzetes az ő breviáriumát, mint a debreceni diák csittvári krónikáját, mint a gyermek Schöpflin Petőfi-kötetét? Igen, szeretném tudni, hogy vannak-e, fiúk, szeretett könyveitek, amiből kiolvastatok és amibe beleolvastatok mindent, bibliáitok, amelyeknek gondolatai és szavai ott rejtőznek szívetek legtitkosabb rejtekein, legyen az a könyv, a biblia akár egy Tágur-meséskönyv10, vagy egy Ady-verskötet?
Mert nem az a fontos, hogy óriási könyvtárakat gyűjtsünk, mint a smokk milliomosok, hanem hogy legyenek könyveink, amelyek fehér világába fel tudunk menekülni bajunkban, amelyeknek betűiben a Szellem szent útjain szárnyalhatunk.
Ne felejtsük, fiúk: az iskola helyesen gondolkodni és helyesen fogalmazni tanít, s evvel megadja az eszközöket egyetemes szellemi kultúránk felépítéséhez. Az iskolában tanult költeményben például nem kapunk örök lelki élményeket, csak a formajáték magyarázatát. Az az új világ, amelyet a költészet megnyit előttünk, az ott rejtőzik a könyv betűi között, a könyvben, amely frissen, nyomdaillatosan várja hűtlen barátját: a diákot, hogy átadja neki azt az évezredes, patinás kultúrát, amely ordító, nagy szavak nélkül, csendesen, szépen vándorol nemzedékről nemzedékre, mint az a vért, amelyben az ember istenes részének, a nemes, tiszta Gondolatnak őrzőivé, az örök béke előimádkozóivá lehetünk:
„…a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét.
S akik még vagytok, őrzőn, árván.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán.”
(1927)
Részlet Peéry Rezső ESZMÉK ÉS RÖGESZMÉK  — Cikkek, esszék, levelek, naplók című, megjelenés alatt álló kötetéből. A szövegeket válogatta, gondozta, a leveleket és a naplókat közzéteszi,
valamint az előszót és a jegyzeteket írta TÓTH LÁSZLÓ.

Leave a Comment

Previous post:

Next post: