kiadó és produceri iroda

Nap: 2010. szeptember 17.

Haltündérek Apácaszakállason

Csepy Piroska pedagógus részletet olvas fel épp annak az épületnek az újabbkori történelméről, amely azóta is a kultúra egyik helyi fellegvára

Vízimanókról, haltündérekről és óriási nagy, egykor volt vizákról is szó esett 2010. szeptember 23-án, csütörtökön 15:30-tól az apácaszakállasi művelődési házban, ahová Varga Frigyes pedagógus, író várta új könyvének bemutatójára barátait, volt tanítványait, érdeklődő fiatal olvasóit.

A képzeletet megmozgató történetek nyomán felidéződik és megteremtődik az egykor volt gazdag vizakirályság mesés kezdete… Ám a regény sokkal több a térség fejlődését, történetét is bemutató történetsornál: a személyes történelem alkotja a könyv gerincét. A gondolatokban és kalandokban gazdag Szákállás az ekecsi Nap alatt c. kötetet idén jelent meg a pozsonyi MEDIAN kiadó gondozásában. A könyv érdekessége, hogy az önéletrajzi indíttatású regény kerettörténetébe a két, mára egy közigazgatási egységet alkotó falu – Apácaszakállas és Ekecs – történetét felölelő eredetmondákat, meséket, történelmi adatokat, dokumentumokat, eseményeket sző a szerző, időrendi sorrendben. E történetek által a honfoglalástól a II. világháború utáni évekig nyomon követhető a községek, illetve a tágabb szülőföld, a Csallóköz és részben Mátyusföld története is. Gazdag forrásanyag és tanulságos korkép.

Az apácaszakállasi művelődési ház kitett magáért: Krastenics Sarolta pedagógusés református kántor először is egy a falu múltjához kötődő szívszorító történetet olvasott föl: a szomorú szerelem emlékét egy szép újballada is őrzi. Ez a ballada fel is hangzott a nyugdíjasklub énekeseinek előadásában, Vörös Árpád citerakíséretével. Polák László polgármester, aki maga is pedagógus, feleségével, Polák Csilla néprajzos-pedagógussal közösen szorgoskodtak évek óta azon, hogy Varga Frigyes múltat őrző és feltáró regénye napvilágot láthasson. Polák László elmesélte a tanító úrhoz fűződő emlékeit, majd a résztvevőkkel közösen felidézte a falu egykori életének részleteit. Kérte a falu lakóit, hogy kutassák fel a még bújkáló írásos és képi emlékeket, hogy azokat a falu történetét feldolgozó és kiadásra váró gyűjtemények által megőrizhessék az utókor számára.

Végül Csepy Piroska, a Csemadok elnöknője, pedagógus olvasott fel egy újabbkori történetet. Sok kérdés hangzott el: iskolaalapításról, árvízről, kultúráról; mit szépített meg az emlékezet; vajon a papírra vetett sorokat, szereplőket jól ismerték-e fel az egykori résztvevők? A kedves és emlékezetes délután szervezője, Gazsó Petronella is elégedetten nyugtázhatta, hogy a közönség valószínűleg a következő beszélgetésre is elmegy a társközség, Ekecs művelődési házába október 14-én…

Amíg Varga Frigyes egykori tanítványainak, kollégáinak dedikál, Polák László polgármester a lakosok gondjait hallgatja figyelemmel























Haraszti Mária: Akarom

Akarom
 
Akarom,
hogy csönd legyen
        a mindenségben
nagy csönd,
        amelyben hallani
az atomok sercegését
        s a bogárszívek
        dobogását

P. Balázs Éva alkotása Haraszti Mária „Akarom” c. verséhez

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén