Zalaba Zsuzsa:
Titokzatos kopogás/The mystery of the attic
Kétnyelvű kalandos családi mesekönyv.
Csapó Judit rajzaival. Fordító: Dömötör Katalin (München); lektor-nyelvi szerkesztő: Beatrix Futák-Campbell (Edinburgh, Skócia)

A Sümegi család nem mindennapi kirándulásra indul. Az édesapa író, legújabb könyvét készül megírni, de se ötlet, se ihlet, így hát az íróknak bérelt alkotói házat tervezi igénybe venni – egyedül. Ikerfiai azonban meggyőzik őt arról, hogy gazdagabb lesz az élete, ha a családját is magával viszi, s amíg ő alkot, addig a gyerekek a halhatatlan írók szellemeire fognak vadászni.

Útra kelnek hát, s birtokba veszik az évtizedek óta alkotói házként működtetett ósdi kastélyt.

Amíg az író a tollával és elméjével küszködik, addig a család apraja és nagyja különös dolgokra bukkan az erdőség által övezett kastély épületében. Az arcképcsarnoknak és az írók relikviáinak helyet adó kis Emlékházban az ikrek édesanyja vél felfedezni különös mozgást, mintha valaki lakna ott vagy bent időzne alkalomadtán. Az ikrek egy poros naplóra bukkannak és elviszik apjuknak, hátha múzsájára talál a titokzatos sorok kapcsán.

Amikor a csalódott írónk témát és lelki feltöltődést keres a helyi könyvtárban, váratlan hírekre bukkan az újságokban – a kastélyból érthetetlen módon szó szerint elmenekülnek az írók.

Amikor otthon lapozgatni kezdi a naplót, és a gyermekek titokzatos kopogásra lesznek figyelmesek a padlás irányában, megindulnak az események, mindenki agya lázasan pereg és a maguk módján nyomozni kezdenek az Megúnt Játékok Birodalma után.

A pókhálókkal keresztbe-kulcsba átszőtt padláson a foghíjas öreg írógép önmagától pötyögtetni kezd éjjelente és mintha az elveszett játékok üzennének általa.

Az írónk közben döbbenetes felfedezésre jut a naplónak köszönhetően, a lelkében már ébredezni kezdenek a sejtelmes lírai gondolatok, megszületőben élete legizgalmasabb könyve.

Az ikrek éjjelente leleplezésre indulnak a padlásra, s az megúnt játékok üzeneteinek titkát megosztják a család felnőtt tagjaival.

A titok lelepleződik, és a teljes igazságot majd egyszer (Sümegi Balázs írónk könyvének köszönhetően) megismerheti az emberiség.

A4 méret, táblás kötés, színes illusztrációk. MEDIAN, Pozsony 2012.

Megjelent Lampl Zsuzsanna Randevú és más írások (MEDIAN, Pozsony 2012) című publicisztikai kötete.

A szerző sokéves publicisztikai munkásságából válogatott írásait a címek ábécésorrendjében adja közre, miáltal a véletlenszerűen egymás mögé rendeződő szövegek meglepően jól ellentételezik, fölerősítik, kiegészítik egymást. Létrejön egy sajátos olvasat, mely betekintést enged a szerző gondolkodásvilágába, problémafeltáró képességébe, fogódzókat adva az olvasónak a lét kuszaságában való megkapaszkodásra, illetve tűnődésre, saját tapasztalatainak előhívására.

A5, kötve, 176 oldal, Bárdos Kinga és Mészáros Mihály színes fotóival

10.- €
 

A közelmúltban jelent meg A mozgás mestersége című kötet a 70 éves Quittner János koreográfus, rendező életútjáról. A fejezetek az életpálya jelentős állomásait követik. A kötet műfaja vallomás és interjú keveréke, gazdagon megtűzdelve fotódokumentumokkal. Vereknyétől Melbourne-ig, onnan Dunaszigetig követhetjük végig egy alkotó élet örömeit és gyötrelmeit, sikereit és kudarcait, vele együtt a kort, amelyben ez a pálya kibontakozásnak indult, illetve megrekedt, hogy máshol és másképpen teljesedjék ki.
A kötet lényegi része Quittner János disszidálását, az Ausztráliában töltött éveket öleli föl, hiszen ez az az életszakasz, amelyről eddig a legkevesebbet tudtuk.
Az Ausztráliában rendezett nagyszabású műsorok keletkezésének folyamatába éppúgy bepillantást enged az alkotó, ahogy a mindennapi életbe, az ausztrál magatartásba és életformába, annak sokszínűségébe is.
Vallomásai a táncról, barátairól, tanítványairól, mestereiről a szeretet, tisztelet és összetartozás családmelegével tűnnek fel.
A pozsonyi Microgramma kiadó által megjelentetett kötetet Haraszti Gyula publicista szerkesztette.

A kötet kiadásával egy időben portréfilm is készült Quittner Jánosról, amelyben ízesen meséli el a fentieket. Rövidesen sorra kerül nyilvános bemutatása is, ezt követően műsorára tűzi majd a Szlovákiai Magyar Interaktív Televízió (www.televizio.sk)

A kötet az AnimaPortál és a Televízió honlapja útján is megrendelhető. Remélhetőleg a jobb könyvesboltok is forgalmazzák majd.

2011. október 2–3-án tartották Pozsonyban a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében a hazai magyar kiadók tavalyi és idei terméséből összeállított kiállítást és bemutatót.

A Bibliotékai Napokon a pozsonyi MEDIAN kiadó programjában Jakubecz Márta és Lampl Zsuzsanna írásaival ismerkedhetett meg a közönség.

FILM!

A könyvet Zahorán Csaba és Juraj Marušiak szerkesztette. „Ha a két szomszédos ország kommunikációját eredményessé kívánjuk tenni, új minőséget szükséges vinni a kapcsolatokba, hogy ne csak a múlt sérelmein keresztül nézzünk egymásra, hanem a jelen lehetőségeit is figyelembe vegyük.”

Mikola Anikó: Történelem a tűzhelyen
Mikola Anikó: Történelem a tűzhelyen c. riportsorozata az egykori Nő c. hetilap számára készült. Mikola Anikónak a sorozathoz írt előszava alatt a lap évfolyamaiból az egyes részeket idézzük fel képben — majd hangban H. Mészáros Erzsébet főszerkesztőnek, a kötet összeállítójának utószavát M. Nagy László riportfotói kíséretében.
http://www.televizio.sk/2010/12/a-median-kiado-karacsonyi-ajanlata/

Varga Frigyes Szákállás az ekecsi Nap alatt c. könyvét 2010 szeptemberében mutatták be Apácaszakállason abban a művelődési házban, amelyről az önéletrajzi ihletésű, a két falu (Ekecs és Apácaszakállas) történelmét felölelő regényben is szó esik.

http://www.televizio.sk/2010/12/varga-frigyes-szakallas-az-ekecsi-nap-alatt/

Bíró Szabolcs  Az ötödik parancsolat (és egyéb történetek) című könyve kézbe simuló (12,5 x 17,6 cm) méretet kapott, ehhez pedig keménytáblás borítót: gyönyörű ajándék lehet karácsonyra az olvasást kedvelő szeretteinknek! A kötetet december 17-én mutatjuk be a dunaszerdahelyi Csemadok Házban (Bacsák utca), egy hangulatos borkóstoló keretein belül. Beszélgetőtársak: Nagy Erika és Póda Erzsébet. Sok szeretettel várunk mindenkit!

 A szerző kisregényét több mint 1500 olvasó töltötte le az internetről! Most még több izgalommal, latinnal és filozófiával kibővítve, illetve egy interjúval és Bíró Szabolcs három régebbi írásával megfejelve tarthatja kezében a Kedves Olvasó a mű – úgymond – igazi, nyomtatott változatát!

http://www.televizio.sk/2010/12/biro-szabolcs-az-otodik-parancsolat-es-egyeb-tortenetek/

 Haraszti Mária két mesekönyvét olvassa fel a dupla CD-t tartalmazó kiadványban: A Piros rét meséi és a Buborék című kötetekből hallják a legizgalmasabb fejezeteket. A két kb. 40-40 perces hanganyag megrendelhető a kiadónál. Nyugdíjasok, iskolások és óvodások számára egyaránt kellemes kikapcsolódást ígér.

Hogy milyen volt Jakubecz Márta alsószeli könyvbemutatója? Szabados László prezentációjából kiderül, ha az ikonra kattint. Látható az eseményről készült kisfilm is!

Azóta volt egy újabb bemutató is: a Vámbéry Polgári Társulás és a Median Kiadó Jakubecz Márta: Csendbe rejtett kulcsszavak c. kötetének bemutató estjét a dunaszerdahelyi Budapest kávézóban tartotta. A kötetet bemutatta: Kulcsár Ferenc. Az estet vezette: Pukkai Judit.

Bíró Szabolcs (=videó!) könyvbemutatója a Tornaljai Művelődési Központ és a Városi Könyvtár szervezésében: Ondrejcsák Lídia közbenjárásával Bíró Szabolcs fiatal író Tornalján is bemutatta legújabb könyvét. Az író a könyv zárszavában írja: A regényben szándékosan kevertem össze a valóságot a saját fantáziám szüleményeivel annyira, hogy szinte már magam sem tudom szétválogatni a kettőt egymástól. Azt hiszem, tartozom annyival a Kedves Olvasónak, hogy legalább egy kicsit rávilágítsak a tényekre.
Beszélgetőtársa Miklós Anikó könyvtáros és Kovács Magda író voltak. Operatőr: Miklós Zoltán. Forrás: Magyar Interaktív Televízió (www.televizio.sk)

Jakubecz Márta

Megjelent Jakubecz Márta új könyve, a Csendbe rejtett kulcsszavak. Illusztrátora Simon M. Veronika. 

Nézze meg az alábbi eseményt a Televízióban: http://www.televizio.sk/2011/03/jakubecz-marta-titkai/

A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete és a MEDIAN kiadó rendezésében 2011. március 17-én 17 órai kezdettel kerül sor Jakubecz Márta legújabb műve, a Csendbe rejtett kulcsszavak bemutatójára. A könyvbemutató a művelődési ház emeleti termébenrendezett  tárlattal indul. A kiállítás anyagát Simon M. Veronika Munkácsy-érmes székesfehérvári festőművész azon festményei alkotják, melyeket a kötet illusztrációiként készített. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A szerző a keresztény irodalom és publicisztika képviselője. Cikkei hazai lapokban, főleg a Reményben, a Katedrában, a Pedagógusfórumban, különféle antológiákban, valamint a budapesti Új Ember magazinban jelentek meg.

Eddigi kötetei:

Cincogi felfedezi a jóságot (Glória, 2005)

Cserépedények titka (Lilium Aurum, 2006)

Isten állatkái (Lilium Aurum, 2007)

Csendbe rejtett kulcsszavak c. könyvében a szerző az apostoli levelek egyes soraihoz kapcsolódva fejezi ki gondalatait és teszi fel az őt foglalkoztató, másokat is tűnődésre késztető kérdéseit.

E „csenden átszűrt” elmélkedések által az olvasó a szeretet, a harmónia „apróra váltásához” – mindennapi megéléséhez kaphat motivációt, az év 52 hetére lebontva.

A nagymegyeri könyvtár rendszeresen és sokféle programmal várja az olvasókat, világhálón böngészőket. 2011. II. 4-én Haraszti Máriával találkoztak a harmadikos gimnazisták. Ebből adunk közre egy rövid videórészletet.

A fiatalok és a férfiak, akiket a háború malma megőröl, a provizóriumban éltek, két világháború és egy aránylag rövid, de annál nyugtalanabb fegyverszünetben, tizennyolc és harmincnyolc között. Vak volt, aki nem látta, hogy – akár annyi európai nemzedék – megőrlődésre és kalandra születtek. A hatvan-hetven évesek a 19. századból jöttek, és velük a század legutolsó nemzedékeinek emberei, egy múlt világ élő tanúi búcsúznak most tőlünk.
A hatvan-hetven évesek életének az a fele, amelyben az ember jelleme, gondolkodásmódja, érzelmi és akarati alkata, a világgal szemben való álláspontja és magatartása megszilárdul, 1870 és 1912 közé esett, a békének, a polgári formák szilárdságának, a nyugalomnak és a konszolidált, a tűrhető Európának évtizedeibe. Az európai kultúrát és civilizációt kitermelő század utolsó három évtizede ugyan már magában foglalta a nyugtalanság, baj és zűrzavar, a felborulás okait és csíráit, de közembere és polgársága ama goethei változatlan érctörvények szellemében az élet folytonosságának jegyében élt.
Később megismertük ezt a századot, irigyen és fogcsikorgatva fogtunk rá minden rosszat, s közben olvastuk remek költőit, bújtuk kolosszus íróit, tanulmányoztuk és átéltük örök, rendíthetetlen eszméit és gondolatait, melyeknek köréből a modern emberiség és a modern kritika alig tudott szabadulni, s ha tudott, akkor csak úgy, hogy megértés és feldolgozás helyett egyszerűen hátat fordított az egyiknek és kisajátította a másikat.
A századvégi indusztrializmus és technika feldobta már a mai problémákat, a 19. század maga utalt már a kicsorduló és túlnövekedő emberiség, tömeg és vezetés, a tömegek lázadásának kérdéseire, de az élet a középen, a polgárságban s egy szinttel felette és alatta, úgy látszik, elviselhetőbb volt, mint valaha, és kitermelt egy olyan réteget, mely nemcsak tévedésekben, de nagy erényekben is egymásra ütött és közel egy félszázadig kormányozta a világot: a béke és fejlődés évtizedeiben.
A század annyit ér, amennyit gyermekei érnek. Mennyit vitatkoztunk a 19. századról, mennyit gondolkoztunk eszméi felől, hányszor fogtunk neki, hogy tanait és hiteit megmérjük! Olvastuk költőit és íróit, s bújtuk bölcselőit, pereltünk, érveltünk körülöttük. S közben még körülöttünk és mellettünk éltek a 19. század emberei, az öregek és nagyon öregek, akiket elvi ellenfeleknek tekintettünk, szinte világnézeti szükségből és korszerű konokságból. Mindenekelőtt pedig elfelejtettük megismerni őket.
Közben más világ jött, tétovább, fajsúlytalanabb ember: gondolatban, érzésben inkább ama használható és kitűnő tömegcikkhez hasonló, amit remek és precíz gyáraiban termel. Változtak az emberek, az ellentétek szédületes ritmusában hullámzó világ értékei és normái, divatjai és eszméi, de az, aki a 19. század emberi elitjéhez tartozott, rendületlenül a helyén maradt, és lassan úgy néztünk rá, mint a csendes fényű csillagra a rohanó köd közül, ha egy-egy pillanatra feltisztult és megnyugodott az égbolt. Hamisak a nemzedékproblémák, és ha itt fiatalságról és öregekről beszélünk, nem értékelésként és ítéletként használjuk a fogalmakat, csupán kisegítőnek. A 19. század örökségének őrzőiről beszélünk az öregekről szólva, mert tudjuk már, hogy inkább olyan feladat ez, amelyet e pillanatban az öregek vállalnak és töltenek be: azok, akik a 19. századot mélyen és teljesen átélték.
A századot lemértük, és most sokkal később észrevesszük embereit, amint megrendítő hűséggel élnek ama emberi és erkölcsi törvények stílusában, amelyben nevelkedtek: az autonóm, a független ember életeszményének ma egyre ritkább és egyre tüneményszerűbb jegyében.
Akik most itt hagynak bennünket, sokszor harcban álltak egymással. Van közöttük konzervatív és szabadelvű, vallásos lelkületű és szabadgondolkozó, hatvanhetes és negyvennyolcas*. Ám mindez másodrendű, és túl kevéssé fontos. Az öregek európai polgárok voltak, egy század gyermekei a szilárd alapformákban: a szelíd civilizáltságban, az erkölcsi fogalmakhoz és gondolkozási alapelvekhez való rendíthetetlen hűségben egyformák. Egyformák szelíd és kedves különbözőségükben, mert egyaránt önálló emberek, felfelé nézők és a maguk útján emberileg tökéletesedni akarók, a maguk eszével gondolkozók, a maguk szívével és idegrendszerével ítélkezők. Nagy dolog ez, kicsit már-már elképzelhetetlen az új kor fiának.  (1940)
* Azaz kiegyezéspárti és az 1848-as eszmények híve.

Megjelent a Turcsányi Éva meséit tartalmazó kötet Langstein Kovács Erzsébet rajzaival.
A könyvbemutatót Pozsonypüspökin tartjuk az alapiskolában, 2011. március 23-án 10 órától.

Az egyik mese már látható és hallgatható a www.televizio.sk programjában: http://www.televizio.sk/2010/12/turcsanyi-eva-mokusmeseje/

A székirodalom először vándorol Galántára! December 14-én (kedden) este 18:00-kor az M-Klub ad otthont Bíró Szabolcs Sub Rosa és a frissen megjelenő Az ötödik parancsolat c. könyvek bemutatójának. A helyszínen vetítéssel egybekötött író-olvasó találkozó részesei lehetnek a látogatók, ahol nem csak a két könyvről lesz szó, hanem a szerző a Templomos Lovagrendről és a középkori, vallásközpontú világról is kiselőadást tart. Az est háziasszonya Póda Erzsébet író, lektor, publicista.

Sajátos helyzete van a pozsonyi székhelyű Mediannak hazai magyar kiadóink között. Nem csupán azért, mert gyakorlatilag a legfiatalabb könyvműhelyek közé tartozik (bár 1994-ben alakult, ténylegesen 2007-től jelentet meg önállóan kiadványokat), hanem mert nem csak könyvkiadással foglalkozik – a Median gondozásában zenei elbumok, filmek is készülnek. Haraszti Mária kiadóigazgató április 6-án a Pozsonyi Casinóban mutatta be kiadóját és legfrissebb köteteit.

A kiadványok közül a Csupa főszerep címűben Haraszti Mária dramatizált meséket és színdarabokat ad közre gyermek és ifjúsági színjátszó csoportok számára. Bolemant Éva Pozsonyi ész-lelések című kötete az Új Szó és a Vasárnap hasábjairól ismert szerző tárcáit gyűjti egybe. A színek harmadik világa címmel jelent meg Nagy József kézikönyve, mely gazdag tárháza az idén 84 esztendős pozsonypüspöki festő- és grafikusművész színfelfogásának. Haraszti Mária íróként is újabb kötettel jelentkezett: tizedik könyve Maty Rógyina nagylábujja címmel látott napvilágot, s a könnyed hangvételű művet, amelyben szovjetunióbeli, 1982-ben szerzett féléves tapasztalatairól számol be, elsősorban a fiatalok figyelmébe ajánlja, hogy képet kapjanak egy olyan korszakról, amely számukra már történelem. „Amikor mi hallgattuk a nagyszülők történeteit a kötélverésről, a kenyérsütésről vagy a háborúról, ezek számunkra amolyan hihetetlen, „biztos soha vissza nem térő”-korszak meséinek tűntek, pedig nem így van. A mai napig égető, vissza-visszatérő probléma a nemzetiségi kérdés, a nemzetek közti viszályok és sok olyan emberi természetünkből adódó konfliktus, amire mindegyik könyvemben igyekszem kitérni.”

Az esten Haraszti Mária legújabb könyvéből, valamint korábbi, a szintén önéletrajzi ihletésű Pimpimpáré című regényéből Jakubecz László színművész olvasott fel részleteket.

Előkészületben van a Median műhelyében a Történelem a tűzhelyen című kötet is, amely Mikola Anikónak, 1996-ban elhunyt költőnknek a publicisztikai írásait gyűjti egybe. „Mikola Anikó emléke előtt azzal is tisztelgünk, hogy az Anima Társaság szervezésében minden évben átadjuk a róla elnevezett díjat. Ezt olyan nő kaphatja, aki a közéletben, a művészeti életben maradandót, értékeset alkot.”

Haraszti Mária több mint egy évtizeden át az AB-ART művészeti igazgatójaként, a Szőrös Kő szerkesztőjeként dolgozott, ez alatt az idő alatt mintegy 350 kötetet rendezett sajtó alá. A sors aztán úgy hozta, hogy magán- és szakmai életében egyaránt új fejezetet kellett nyitnia. Hazai berkekben egyébként ő az egyetlen, aki nőként kiadót vezet. „Nehéz volt a váltás – árulta el az est befejése utáni rövid interjúban lapunknak. – Most se könnyű, főleg mert nőként az emberben jobban él a segíteni, adni akarás, mint az üzleti érdek, érzék. Ez azért nagyon befolyásolja a döntést, amikor tárgyalni kell. De szeretném, ha minden szerző úgy érezné: fontos, amit létrehoz. Lényeges, hogy sikerüljön lehetőségeket teremteni sokféle művészi elképzelésnek, főleg a nőknek, akik kevésbé törtetőek szakmai szempontból, és a fiataloknak, akiknek még meg kell találniuk a helyüket, és ehhez fontos időben elindulniuk.”

A Median kiadó sokrétű tevékenységének mozgatórugóit így foglalta össze: „Az, hogy sok területtel foglalkozom, sokrétű érdeklődésemet mutatja. Nem csupán szerkesztőként dolgozom, rádiós is voltam, előadóművészi vizsgám is van, és a szakmai múlt nem múlik el nyomtalanul. Emellett rendkívül bosszant, hogy a szlovákiai magyarság viszonylatában számos terület van, ami máig lefedetlen. Pedig a meglévő értékeinket meg kellene menteni, vagy legalább dokumentálni. Nincs fejlett hanghordozó- és dokumentumfilm-gyártásunk… Az elmúlt években persze örvendetesen fölfutott sok nagyon jó filmes és zenei vállalkozás, így ha késve is, de talán sikerül a hiányok pótlása, a fiatalabb generáció talán bölcsebben és tudatosabban építi ki a teljes kulturális és mediális struktúrát, hogy egyszer talán időben és térben összhangba kerülnek az igények és lehetőségek. Nem lesz könnyű: minden tehetséges ember többszörösen lekötött, „multifunkcionális”, s a kultúrában vállalkozni eléggé bizonytalan állapot, sokan nem képesek huzamosan elviselni.”

Hogy mire a legbüszkébb a Mediant illetően? „Nagyon örülök annak, hogy sikerült három filmet tető alá hoznunk. A népi hagyományt feldolgozó Tejfalusi dőrejárást Ozogány Ernő forgatókönyvéből Czibula Csaba operatőrrel készítettük. Pozsonypüspökiről ismeretterjesztő filmet forgattunk, ezt szinte hetente vetítik Pozsonypüspökin a turistáknak. Szijjártó Jenő születésének 90. évfordulójára sikerült elkészíteni a Zene és lélek című dokumentumfilmet, amelyben a családtagokon kívül egykori munkatársai, kórustagok, karnagyok emlékeznek rá. Bemutattuk Budapesten és Pozsonyban is. A gond az, hogy mivel nincs önálló, független kisebbségi tévéadásunk, ami egész nap sugározna, s a rádiónk is korlátozottan hallható, nagyon nehéz ezeket a megszületett alkotásokat a köztudatba juttatni. A készülő könyvemnek, amely a rendszerváltásról szól majd, éppen az lesz témája, hogy milyen tanulságokat vonhat le értelmiségünk az akkori időszakból, hogy mi mindent rontottunk el, mit nem csináltunk végig, és mi minden hiányzik. Például a teljes mediális lefedettség. Épp az a csatornánk hiányzik, amely ma a legkorszerűbb információs eszköz: az önálló televízió, amivel az eredményeinket, a sikereinket a köztudatba tudnánk juttatni. Hatalmas mozgósító és megtartó erőt jelentene. Ha belegondolunk abba, hogy az egyik hazai kereskedelmi tévécsatornánál csak a hírszerkesztőségében 200 ember dolgozik… Mit tudnánk mi csinálni 200 értelmiségi munkahellyel a fővárosban? Csodákat.”

A készülő könyvről elárulta, „egylőre fejben íródik. Úgy dolgozom, hogy fejben már rég kész van, mire papírra vetem. Általában készre írok. Ami a kiadót illeti: idén a Median tevékenységében újra a könyvkiadásé lesz a főszerep.”

(Új Szó, 2010 április)

Ma egyszerre 5 értesítést hozott a villámposta, azzal a megjegyzéssel, hogy azok tartalma bizalmas. Bizalmasan közölték bennük, hogy a Szülőföld Alaphoz benyújtott mind az öt pályázatomat (amely a MEDIAN könyvkiadó jövő év eleji könyvkiadói programjára, az AnimaPortál támogatására, bemutatókra, egyebekre nyújtatott be azzal, hogy csak bátran, idén végre lesz pénz, ha tavaly nem jutott is szinte semmmire) — NEM RÉSZESÜLT TÁMOGATÁSBAN. Talán egyszerűbb lett volna NEM KIÍRNI a pályázatokat, csak szétosztani simán, suba alatt azok közt, akik valamiért érdemesebbek rá, mert láthatóbb, közérdekűbb, országosabb, fontosabb munkát végeznek, mint mi itt, kiadók, értelmiségiek, évtizedek óta. A támogatottak névsora megtalálható a világhálón. Nem kétlem, hogy nekik ugyanúgy szükségük van rá. Csakhogy amíg helyi szinten önkormányzati és vállalkozói támogatással könnyen megvalósítható bármi, addig az értékteremtő országos-nemzetközi szellemi műhelyek más forrásokból nem tudnak működni, csak pályázati támogatásokból. Lerágott csont, ki hinné, hogy ötévente újra el kell mondani… 21 évvel a rendszerváltások után a kultúra még mindig a hatalom hálójában vergődik, még mindig a politika dönti el, ki élheti túl az önkizsákmányolás évtizedeit, számára mi jelent értéket és mi nem. Megint nem szakmai komissziók határoznak értékeink túléléséről… További kommentár fölösleges.

Haraszti Mária

Mindnyájan ismerjük őt, méghozzá nagyon régről. Sok nevet használt, de az évszázadok, évezredek alatt még többet aggattak rá a különböző népcsoportok, kultúrák, vallások… Ki Fényhozónak, ki a Sötétség Urának tartja. Bizonyos emberek imádják, mások rettegnek tőle, egy azonban biztos: sokan a lelküket is eladnák, hogy interjút készíthessenek vele.

 – Rómában, a Szent Péter Bazilikában ülünk. Felettünk gyönyörű freskók, a fény egészen sejtelmesen áramlik be az ablakokon. Miért ezt a helyet választotta a beszélgetésünkhöz?

– Szeretek itt ücsörögni. Nyugodt hely.

– Ezek szerint gyakran jár ide?

– Igen, mondhatjuk, hogy gyakran.

– Ez mit jelent?

– Amióta áll az épület, én visszatérő látogatója vagyok. Többször is sugalmaztam innen dolgokat, és igazán mókásnak találtam, hogy az emberek – egyházi méltóságokról van szó – azt hitték, az Úr szólt hozzájuk.

– Konkrétan?

– Tengernyi esetről beszélek, ezek felsorolásához száz interjú sem lenne elég. A legjobbak közé viszont mindenképpen azok tartoznak, amikor bizonyos hívőkről, filozófusokról vagy tudósokról elhitettem, hogy eretnekek, és hogy mindenképp meg kell őket gyilkolni. Ezek a varázslónak öltözött szerencsétlenek pedig minden esetben szentül meg voltak róla győződve, hogy amikor valakit a legkülönbözőbb kegyetlenségekkel gyötörnek halálra vagy égetnek el a máglyán, azt Isten akaratából teszik. Ha tudnék sírni, patakzott volna a könnyem a kacagástól.

– Miért sugalmazott ilyen dolgokat?

– Nézze, ennek mindig is két egyszerű oka volt. Az egyik, hogy gyakoroljam a hatalmam, hiszen tudja, ha valamiben jók vagyunk, akkor állandó edzésben kell lennünk. A súlyemelőnek állandóan ügyelnie kell az izmaira, az úszónak folyamatos úszásra van szüksége, az írónak pedig állandóan írnia kell. Nekem a sugalmazás jutott. Féltem, ha nem gyakorolnék bizonyos időközönként, elkopna az erőm.

– És a másik ok?

– Az még egyszerűbb: kellett a lelkük.

– A hívők, filozófusok és tudósok lelke?

– Dehogyis, ők a mennybe kerültek. A papoké kellett. Csak nem gondolja, hogy az Úr beenged ilyeneket az országába! Gondoljon csak bele: ha ön ízzé-porrá zúzná egy ártatlan ember csontjait, kitépkedné vagy megsütné az eleven húsát, belét ontaná, az ízületeit szaggatná és végül nyílt lángon halálra sütné, bekerülne a mennybe?

– Na jó, de ha ön nem sugalmazta volna nekik ezeket a szörnyű dolgokat, bizonyára nem teszik meg…

– Bizonyára. Pia fraus.[1] (nevet)

– Most majdnem megkérdeztem, hogy miképp számol el a lelkével, de aztán rájöttem, hogy ön a Sátán.

– Nézze, én üzletember vagyok. Régiségkereskedő, ha úgy tetszik. Valahogy meg kell töltenem a poklot. Mondok egy példát: ön egy gyár büszke tulajdonosa. Menne is a bolt, de nincs elég munkaerő a termeléshez. Mit tenne ilyen esetben?

– További munkásokat vennék fel.

– Pontosan erről van szó.

– Na de…

– De hoc satis![2]

– Mi volt a legnagyobb és a kedvenc sugallata?

– Na, most megfogott. (rövid szünet) Kettőt tudok mondani, mindkettő egyformán nagyszabású és egyformán kedves nekem.

– Melyek lennének azok?

– A keresztes hadjáratok és a Szent Inkvizíció. A legröhejesebb pedig a cölibátus. Pedig amikor azt kitaláltam, csak poénnak szántam, és szinte biztos voltam benne, hogy ezt már nem fogják bevezetni.

– Feltűnt, hogy eddig még csak keresztény vonatkozásban beszélt…

– Ó, hát természetesen ott voltam én minden kultúrában, de a kereszténység megkörnyékezése a legfiatalabb hobbim a világvallások közül, és mint mindenki, én is a legújabb dolgaimról szeretek a legtöbbet beszélni. Az elmúlt másfél-kétezer évben ez tudott a legjobban lekötni, de voltak mellékprojektjeim.

– Milyen mellékprojektek?

– Mondjuk a mormonok, Jehova tanúi meg a kisebb öngyilkos szekták. De ezek nem jelentettek olyan nagy szórakozást, mert hát én találtam ki mindet.

– Azt hiszem, kitalálja a következő kérdésemet…

– Szcientológia?

– Igen.

– Ahhoz semmi közöm. Azt egy agyalágyult találta ki, a többiek meg követik.

– Tehát, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor azok a vallások szórakoztatják leginkább, amiket nem ön talált ki, de amelyeknek manipulálni tudja a vezetőit.

– Telitalálat! Sokkal izgalmasabb az öreg munkájába belepiszkálni és alapjaiban forgatni fel, mint eleve kárhozatra ítélt közösségeket létrehozni.

– Az „öreg”?

– Ne játssza meg magát, jól tudja, kiről beszélek. Melyik nevét használjam a sok közül?

– Ha már itt tartunk: melyik a kedvenc megnevezése azok közül, amelyeket az idők során magára aggattak?

– Ez könnyű: Lupus in fabula.[3]

– Ezt még nem nagyon hallottam ebben a vonatkozásban.

– Épp emiatt vált a kedvencemmé.

– Az Ördögről azt gondolnánk, bármire képes, ha akarja. Akad esetleg olyasmi, amivel régóta próbálkozik, de nem nagyon megy?

– Nem fogja elhinni, de egy csomó minden. Ami a legjobban bosszant, hogy nem tudok ihletni.

– Ihletni? Hiszen az előbb még arról beszélt, miket sugalmazott bizonyos embereknek.

– Igen, de az egy egészen más dolog. Mára már gyerekjáték nekem az olyasmi, hogy valakit ölésre vagy egyéb bűnök elkövetésére sarkalljak. Az ihletés azonban nem megy. Akivel eddig megpróbálkoztam, valahogy nem volt képes maradandót alkotni.

– Úgy sejtem, itt többek között Dan Brownról beszélünk…

– Most szórakozik? Brown könyvei a legmenőbb ponyvák, a legtöbbjük mellesleg arról szól, hogyan lehetne még erősebben, még tisztábban élni hívőként. Azoknak például az ellenkritikáit ihlettem. Mindet! Na és emlékszik akár egyre is?

– Felsorolna néhány olyan művet, amit ön ihletett?

– Örömmel. Ilyen például az új Robin Hood film… Mi baja van?

– Semmi. Folytassa, kérem!

– A közelmúltban ilyen volt a Superman visszatér… Mondja, mi a gond?

– Nincs gond.

– Aztán olyan is volt, hogy nem csak egy-egy művet, de egy alkotó teljes életművét megpróbáltam befolyásolni. Ilyenkor a helyzet még katasztrofálisabb lett.

– Konkrétan kiről beszélünk?

– Uwe Bollról… HOGY MERÉSZELSZ KINEVETNI, HALANDÓ?!

– Csak a köhögőroham… Az unokatestvérem múltkori esete jutott az eszembe…

– Szerencséd van. Ha nem itt lennénk és nem most, már rég a püspök disznajává változtattalak volna.

 – A püspök disznajává? Azt hittem, minimum porrá és hamuvá…

– A püspök disznaja moslékot zabál, a saját ganéjában fekszik, télen pedig levágják. Most már visszatérhetünk az interjúhoz?

– Természetesen. (A jegyzeteim közt lapozok, zavartan és rettegve, amiért kinevettem. Hamarosan visszanyerem a nyugalmam, és folytatom a kérdezést.) Térjünk rá a kedvenceire!

– Ez valami vicc? Tisztában van vele, hogy hány éves vagyok?

– Beszéljünk akkor a legújabb és legnagyobb kedvenceiről.

– Az olvasókat miért érdekli az ilyesmi? Majd ha lezuhannak a pokolba, ezekkel próbálnak nekem kedveskedni?

– Talán. Mindazonáltal, az olvasókat minden érdekli.

– Rendben. Kérdezzen, én majd igyekszem a lehető legpontosabban válaszolni.

– Ha már a filmekkel kezdtük, maradjunk is a filmeknél. Melyik a kedvence?

– Talán A Keresztapa, de csak az első két rész. A harmadik is fantasztikus lenne – főleg az egyházi szál miatt –, de azt szinte élvezhetetlenné teszi Sofia Coppola iszonyatos játéka.

– Csak nem ön ihlette azt is?

– Díjazom a gúnyt a szavaiban, de nem: ebben az esetben Francis Ford Coppola volt túlontúl mohó és elnéző. Amit még nagyon szeretek, az Az ördög ügyvédje.

– Most, hogy nézem, kicsit mintha hasonlítana is Pacinóra.

– De az előbb még nem hasonlítottam, ugye?

– Nem vettem észre…

– Na és most?

– Most megint nem.

– Na látja. Én úgy nézek ki, ahogy akarok. Nincs szarvam, se patám, se villás farkam, de egész jól utánzom bármelyik embert. Lapozzunk!

– Könyv?

– Rengeteg! Jelenlegi kedvencem Arturo Pérez-Revertétől A Dumas-klub, amit ugyan Isten ihletett, többek között mégis rólam és a hatalmamról szól. Ellenpéldának felhoznám Jacques Cazotte A szerelmes ördög c. kisregényét, melyet én ihlettem, és olyan is lett. Szeretek azon viccelődni, hogy Cazotte fejét azért vágták le 1792-ben, mert húsz évvel korábban kiadott irománya annyira gyatra volt.

– Zene?

– Rock n’ roll! (nevet)

– Komolyan kérdeztem…

– Szeretem a klasszikusokat, főleg az orgonára és hegedűre írt dallamokat. Két nagy kedvencem Mozart és Vivaldi. A huszadik századi zenék közül pedig valóban a rock n’ roll a kedvencem, és bár a Sátán zenéjének is definiálták egykor, itt és most el kell keserítenem mindenkit, hiszen azt is az Úr találta ki. Én csak félrevezettem néhány zenészt, sugalmaztam nekik ezt-azt, utána a jámbor hitgyülekezeteknek is suttogtam valami egészen mást, végül pedig hátradőltem, és élveztem a műsort.

– Akkor azért mégis kivette a részét a rock n’ roll történelméből…

– Egy szóval sem mondtam, hogy nem. Ez is olyan dolog, mint az egyház: nem én teremtettem, de néha sikerült nagyon alaposan belepiszkálnom. Ott van például a Rolling Stones, de a legbüszkébb mégis Robert Johnsonra vagyok. Ha ő azon a bizonyos napon nem sétál át azon a bizonyos mezőn, ma egészen máshogy festene a zeneipar és a showbiznisz.

– Ez elég komolyan hangzik.

– Komoly is, nekem elhiheti.

– Milyen viszony fűzi az emberekhez?

– Szeretek velük játszani. Izgalmas. Szeretem őket elindítani egy úton, és hagyni, hogy maguk teljesítsék be a balsorsukat. Nem szeretek direkt intézkedni, inkább csak ösztönzöm őket bizonyos dolgokra. Tudja, olyan ez, mint a golf. A golfban az okoz örömet, ha a labda belemegy a lyukba. Mégsem visszük oda és tesszük bele kézzel: csak megütjük, vagy épp megpöccintjük, és élvezettel nézzük, ahogy célba ér.

– A golfban nem minden labda ér célba…

– Fején találta a szöget.

– Szóval akkor nem minden embert sikerül tévútra vinnie, igaz?

– Ez sajnos így van.

– Milyen az aránya a sikeres és sikertelen suttogásoknak?

– Annyit mondok, hogy nagyon jó golfjátékos vagyok. Ugyanakkor a másik oldalon is munkálkodnak bizonyos erők, és bár általában véve büszke vagyok, azt kell mondanom, bármilyen mocsokfészekké is sikerült gyúrnom ezt a világot, egyelőre még mindig én vagyok hátrányban.

– Rengeteg kérdésem lenne még, de muszáj beleférnünk egy bizonyos terjedelembe. Nehéz válogatnom, és most már mindenképp rá kell térnem az olvasók által beküldött kérdésekre. A szerkesztőségben kiválasztottunk ezek közül ötöt.

– Csak tessék!

– Rögtön az első az volna, hogy vajon ön idézte-e elő a második világháborút, a Harmadik Birodalmat és a holokausztot…

– Már megint ez a téma! Miért mindig ezt kérdezik? Nem elég egyértelmű? Nem túl unalmas? Miért nem kérdezik azt, hogy én idéztem-e elő a negyedik keresztes hadjáratot, amelyben a keresztesek el sem jutottak a Szentföldre, elkezdték egymást gyilkolni, és több évig mészároltak meg pusztítottak önnön maguk közt, mint ameddig a második világháború tartott? Az emberiség ellen elkövetett bűnök listáján élvonalban lenne a második világháborúval. Na és a holokauszt… Melyikről beszélünk a sok közül?

– Szerintem tudja, melyikről…

– Engem csupán az háborít fel, hogy az emberek még mindig nem ismerik eléggé a munkásságomat. Gondolom, egyetlen kérdés sem szól a szocializmusról, ami jóval több áldozatot követelt, mint a teljes második világháború… Hagyjuk is! Mi a következő kérdés?

– Ön irtotta ki az indiánokat?

– Nem, de én küldtem oda azokat, akik kiirtották őket.

– Ön a felelős a hurrikánokért, földrengésekért és egyéb természeti katasztrófákért?

– Melyik őrült tette fel ezt a kérdést? Sem Isten, sem jómagam nem felelünk ilyesmikért. Az illetőnek azt üzenem, sürgősen tegye le a Bibliát, és vegyen kézbe egy természetrajzzal foglalkozó könyvet!

– Irányítása alatt tartja a keresztény egyházat?

– Mindig is próbálkoztam vele, de nem mondhatnám, hogy igen. Az egyházi szolgálatban élő emberek túlnyomó többsége sajnos valóban hithű katolikus és tiszta erkölcsű ember, de mivel ügyes vagyok, mindig tudom, hogy kiknek kell a fülébe suttognom. Általában magas körökből válogatok. A legújabb vallást azonban, ami nem más, mint a tömegmédia, például én tartom a kezemben.

– Mennyi időt tölt a pokolban?

– Egyre kevesebbet. (kacag)

– Köszönöm az interjút!

– Köszönöm a lelkedet!

(Forrás: www.biroszabolcs.eu)

[1] Kegyes csalás (latin)

[2] Ebből elég! (latin)

[3] Farkas a mesében. (latin)

Most meg nagy boldogan vett egy fürdőszobatükröt a hátsó fürdőszobába. Merthogy szekrénykés, van benne polc és lámpa is, no meg konnektor. Igaz, hogy a hátsó fürdőszobában nincs sehol áram abban a falban, amelyik már le van csempézve, de azért ő olyat vett – merthogy olcsó volt. Sok ilyen olcsó és totálisan fölösleges dologról tudnék mesélni a férfiak kapcsán.

Mit tudnék! El is mesélem.

Például odateszi a levest melegíteni. Ott is felejti, mert közben telefonhoz hívják, pisilési inger vesz rajta erőt, vagy más halaszthatatlan elfoglaltsága akad, és természetesen nem tud két dolgot fejben tartani. A leves felforr. Semmi vész, csak forr magának, ki sem fut, ő mégis roppant energiával elkezdi vádolni hites társát miatta, de olyan felfokozott hangnemben, mintha bizony leégett volna a ház.

Merthogy úgy illett volna, ha addigra, amíg ő befejezi a hugyozást, ki is rakja, meg is fújja, s mosolykörítéssel leülteti. Merthogy neki ennyi munkáért mindez kijárna. Ilyenkor az embernek egyhez van kedve: kedves mosollyal a kedves fejére borítani a forró levest. Talán attól lehűlne.