kiadó és produceri iroda

Kategória: Van új a Nap alatt 2 / 5 oldal

Új kiadványok bemutatása

Bemutatjuk Haraszti Máriát

Haraszti Mária a lexikonszócikkek szerint író, költő és lemezkiadó, műfordító, valamint producer. Ismert felvidéki közéleti szereplő, mégis kevéssé ismerjük sokrétű munkáját.

Alsószeliben született, de gyermekkora óta Pozsonyban él. A Duna utcai alapiskola, majd a gimnázium diákja volt. Ezt követően a Komenský Egyetem Bölcsészkarán magyar–orosz tanári diplomát és mesterfokozatot szerzett. Első munkahelye a Madách Lap- és Könyvkiadó korrektori osztálya lett, majd az Irodalmi Szemle folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Azután a pozsonyi Rádió Magyar Adásának szerkesztő- riportere lett. Közben MEDIAN néven céget alapított, ezzel párhuzamosan az AB-ART kiadó művészeti igazgatójaként, illetve a Szőrös Kő főszerkesztőjeként dolgozott. 2002-ben megalapította az ANIMA Társaságot, és kezdeményezője lett a Mikola Anikó-díjnak is. Foglalkozott népdalénekléssel, szerepelt irodalmi színpadi összeállításokban, színjátszó csoportokat szervezett és rendezett. Eddig 10 saját könyv szerzőjeként ismerhetjük, de szerepelt több antológiában, folyóiratokban is. Mostanság a produceri munka áll legközelebb a szívéhez.

Keressen bennünket a Facebookon is

Talán gyorsabban megtalálhatók programjaink.

Mások is meg tudják találni benne önmagukat

Az alábbi mondattal foglalta össze első verseskötete bemutatójának esszenciáját Bárdos Kinga: „Nagyon jó érzés, hogy mások is meg tudják találni benne önmagukat.” Első, „Átutazoo” című, verseket és fotókat tartalmazó kötetét otthon, Szencen mutatta be először (MEDIAN, Pozsony 2013). A bemutatóról készült film.

Paripám csodaszép – Pejkó-találkozó Alsószeliben

Alsószeli Pejkó-találkozóTalálkozó az egykori Duna Menti Tavasz-győztes alsószeli Pejkó Színpad mára felnőtt tagjaival és cseperedő csemetéivel 2013. március 22-én. Beszélgetünk majd arról a szövegkönyvről is, amely az általuk és nekik készült darabokat tartalmazza…

Bárdos Kinga Átutazoóban

Atutazoo

2013. március 17-én 17 órától a szenci Városi Művelődési Központ Labirintus Galériájában bemutatkozik Bárdos Kinga, akinek nemrég jelent meg első, verseket és fotókat tartalmazó kötete.

Fotók az eseményről.

Bárdos Kinga: Átutazoo

Bárdos Kinga: Átutazoo

Versek / Képek

Elménc legyen a talpán, aki egyből meg szeretné fejteni Bárdos Kinga leleményes szójátékait, csavaros logikai utalásait, filozófiáját. A versek érdekessége, hogy bár azonnal beengednek játékos világukba, többdimenziójúságuk csak fokozatosan bomlik elő. Akárcsak a képek: egy-egy pillanatot őriznek, de bennük van évezredek felhalmozott anyaga, az idő és a mozgás egyaránt…
Pozsony 2013
210x210mm, fűzött kötés, 88 oldal; színes fotókkal.
6.- €

Bolemant Éva-Molnár Miriam: Vannak helyek

Bolemant Éva-Molnár Miriam: Vannak helyekVannak-boritohat2013. január 29-én 17 órától a Pozsonyi Casinóban (Klarissza/Klariská utca 7.) bemutatjuk Bolemant Éva-Molnár Miriam: Vannak helyek című könyvét.

Két nő. Két publicista. Hobbijuk az utazás, a szemlélődés. Azokról a helyekről írnak, amelyek valamilyen módon megérintették őket, ahol jól érezték magukat. Sokszor maguk sem hitték, hogy ilyen hely létezik. Felvették a vándorbotot, és elindultak a nagyvilágba… hogy aztán közreadják érzéseiket, meglátásaikat, hogy az ő szemükön át magunk is világot lássunk.

Dr. Tóth Árpád: „Mert törvény az anyai szó, gravitáció”

Dr. Tóth Árpád: „Mert törvény az anyai szó, gravitáció”Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága

Szíjjártó Jenőt a szerző a XX. század legkarakteresebb határon túli magyar művészei közé sorolja: Kizárólag felvidéki magyar népdalokat gyűjtött és szinte csak azokat dolgozott fel, majd’ mindegyik versfeldolgozása szlovákiai magyar költő versére íródott, darabjait pedig túlnyomórészt szlovákiai magyar együtteseknek komponálta. Egész életét kisebbségi nemzetének szolgálatába állította.

Az ajtó – Havas Judit estje Szabó Magda emlékére

Szíjjártó Jenőről a Pozsonyi Casinóban egy készülő könyvünk kapcsán

Beszélgetés Dr. Tóth Árpád karnagy „…MERT TÖRVÉNY AZ ANYAI SZÓ, GRAVITÁCIÓ…” (Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága) című kötetéről a Pozsonyi Casinóban. Beszélgetőpartner: Haraszti Mária kiadó. A szerző most készülő könyvében feltárja a zeneszerzői életmű hátterét, elemzi az egyes kórusműveket, végül felmutatja Szíjjártó Jenő emberi kvalitásait, akit a XX. század  legkarakteresebb határon túli magyar művészei közé sorol. Megtekinthető a Magyar Interaktív Televízióban:

1. rész

2. rész

Dr. Tóth Árpád karnagy


Dr. Tóth Árpád karnagy. Fotó © Haraszti Mária

2 / 5 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén