kiadó és produceri iroda

Hónap: 2010 május 2 / 3 oldal

Régebbi oldalaink

Archív oldalainkat itt találhatják.

Bíró Szabolcs: Sub Rosa

„Mi is valójában a Sub Rosa? Mővészettörténeti krimi, áltörténelmi kalandregény, az összeesküvés-elméletekről szóló (viszonylag) gyors párbeszéd, romantikus thriller, tisztelgés a könyvek, Európa kulturális öröksége és a Templomos Lovagrend előtt? Mindez összesen? Egyik sem?

Miután megírtam a könyvet, majd megpróbáltam egy kívülálló szemével elolvasni, úgy éreztem, szükséges megírnom hozzá ezt az utószót is. Azt hiszem, a Sub Rosa elsősorban egy kommersz műfajba bújtatott, habkönnyű válasz Umberto Eco munkásságára (bár tudom, hogy az Olvasók többsége csuklóból Dan Brownhoz fog hasonlítgatni). Másrészt egyfajta választóvonal az eddig megjelent és az ezután megírandó könyveim között. A többi csak ezek után következik.

A regényben szándékosan kevertem össze a valóságot a saját fantáziám szüleményeivel annyira, hogy szinte már magam sem tudom szétválogatni a kettőt egymástól. Azt hiszem, tartozom annyival a Kedves Olvasónak, hogy legalább egy kicsit rávilágítsak a tényekre.

A színek harmadik világa

Nagy József izgalmas színelméleti kézikönyve a 84 éves képzőművész színelméleti kutatásait és sajátos látásmódját foglalja össze hasznos és sokoldalú útmutatást nyújtva képzőművészek és laikusok számára egyaránt. (Kötve, 4+4, 200 oldal, B5 méret).
Felelős szerkesztő: Klaučová Nagy Gabriella.










Nagy József festőművész

Nagy József festőművész. Foto © Haraszti Mária


Nagy József festőművész

Életrajzi adatok


1926. április 2-án született Pozsonypüspökin.

1953–59 Képzőművészeti Főiskola, Pozsony. Tanárai Vincent Hložnik, Orest Dubay.

1953   feleségül veszi Mária Mikuláškovát, megszületik lányuk, Gabriella.
1959   óta szabadfoglalkozású művész. Pozsonypüspökin él. Az első évtizedekben főleg grafikával és illusztrációval foglalkozott. A Dolgozó Nő, A Hét, az Irodalmi Szemle, az Új Szó, A Remény folyóiratok és lapok, valamint a Madách Könyvkiadó, a pozsonyi Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó Magyar Osztálya és az Egyházi Kiadó részére illusztrált. 1964-től több templom részére alkotott, tervezett berendezési tárgyakat, Keresztutat, oltárképeket, murális alkotásokat. A Szlovák Képzőművészek Szövetségének tagja volt.

1989   egyik alapító tagja a CSMKT-nak, majd a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának (SZMKT); valamint a Szlovák Képzőművészeti Unió (SVU) tagja.

2001   Szlovák Köztársaság Ezüst Plakettjével tüntetik ki.
2003   Posonium Életmű Díjat kap.

2006   Pozsony Megye Díját adományozzák neki.


Akademický maliar Jozef Nagy
Životopisné údaje


* 2. apríla 1926 Podunajské Biskupice

1953–59 štúdium na Vysokej škole výtvarných umení v Bratislave, profesori Vincent Hložník, Orest Dubay

1953 berie si za manželku Máriu Mikuláškovú, narodí sa dcéra Gabriela

od 1959 žije v Podunajských Biskupiciach ako umelec v slobodnom povolaní. V prvých desaťročiach sa zaoberal hlavne grafickou a ilustračnou tvorbou. Pracoval pre noviny a časopisy Dolgozó Nő, A Hét, Irodalmi Szemle, Új Szó, A Remény a pre Vydavateľstvo Madách, Slovenské pedagogické nakladateľstvo a Cirkevné vydavateľstvo. Od roku 1964 vytvoril alebo navrhol zariadenie interiéru, Krížové cesty, oltárne obrazy, nástenné diela pre viaceré kostoly. Bol členom Zväzu slovenských výtvarných umelcov.

1989   jeden zo zakladajúcich členov Spoločnosti maďarských výtvarných umelcov Slovenskej republiky (ďalej SMVU SR), člen Slovenskej výtvarnej únie (SVÚ)

2001   vyznamenaný Striebornou plaketou Slovenskej republiky

2003   Cena Posonium za celoživotné dielo  

2006   Výročné ocenenie Bratislavského samosprávneho kraja


Biography

* 2. April 1926 Podunajské Biskupice

1953-59  studies at the Academy of Fine Arts in Bratislava, professors Vincent Hložník, Orest Dubay

1953   he marries Mária Mikulášková, daughter Gabriela is born

since-1959 lives in Podunajské Biskupice as a freelance artist. In the first decades of his professional activity he was dealing mainly with graphics and illustrations. He worked for the newspapers and magazines Dolgozó Nő, A Hét, Irodalmi Szemle, Új Szó, A Remény and for the Hungarian Publishing House Madách, the Slovak pedagogic publishing house and the religious publishing house Cirkevné vydavateľstvo. Since the year 1964 Jozef Nagy designed several church interiors and realised altar paintings, paintings of the Stations of the Cross and mural paintings. He was member of the Association of Slovak Fine Artists (Zväz slovenských výtvarných umelcov).

1989   one of the founding members of the Association of Hungarian Fine Artists in Slovak Republic (SMVU SR), member of the Slovak Fine Art Union (SVÚ).

2001   he was awarded The Silver Medal of Slovak Republic

2003   he was awarded Posonium Price for Life Achivements


Bolemant Éva: POZSONYI ÉSZ-LELÉSEK – Mindennapok kis tárcái

„Bolemant Éva érzékenyen nyúl a témáihoz,

tapasztalatait rendkívül olvasmányos és tanulságos módon tárja az olvasók elé. Minden mondata elgondolkodtat. Manapság kevés ilyen emberséges írást olvashatunk” – írta róla Póda Erzsébet.
A kötetet Kövesdy Tamás, Bolemant László és Bolemant Éva színes fotói illusztrálják.

Haraszti Mária: Maty Rógyina nagylábujja

Haraszti Mária fiataloknak írott , 10. kötete a Volgográdban 1982-ben eltöltött cserediák-szemeszter viszontagságait osztja meg az olvasóval, jól fűszerezett humorának köszönhetően rendkívül szórakoztatóan, tanulságosan.

„Hogy miért írtam ezt a könyvet? Mert hajlamosak vagyunk felejteni. Nem hőkölünk vissza, amikor a nevünkben döntenek, s elhisszük, hogy kivívott jogainkat nem kell unos-untalan számon kérnünk. Hogy a tegnap, a túlélt történelem nem ismétlődhet meg holnapután más díszletek között…”

Az írói vallomás feltehetőleg a napi tapasztalatokra utal, amelyekre rácsodálkozhatnak a könyv olvasói is.

81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok

A pozsonyi MEDIAN kiadó szerzői, Bolemant Éva és Haraszti Mária a Vörösmarty téren dedikálnak június 5-én, szombaton 15 órától a szlovákiai magyar kiadók könyvsátra előtt, 16 órától a Xantusz könyvterjesztő vállalat könyvsátra előtt.

A 81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok június 3–7. között Budapesten, a Vörösmarty téren, kapcsolódó budapesti helyszíneken és félszáz vidéki városban, településen zajlanak.

Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.
A könyvheti könyvek listája itt olvasható!

Kiadónk kiadványairól: http://ujszo.com/online/kultura/2010/05/29/kiadoink-a-81-unnepi-konyvheten-2-resz
A Könyvhét hivatalos honlapja: http://www.unnepikonyvhet.hu/index3.html

Microgramma

Microgramma

Microgramma – kiadó és reklámcég; számítógépes szaktanácsadás, kiadványszerkesztés, honlaptervezés…

Kultúra Könyvesbolt

A Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó Kft. Kultúra Könyvesbolthálózata

Információk

Pelikán Kft. – nyomda

Pelikán Kft. – nyomda

ForPress, s. r. o. – nyomda

ForPress, s. r. o. – nyomda

2 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén